2015 szeptember 12 - 23 között egy csodálatos nyaraláson vehettünk részt Szilvivel. Munkahelyemtől egy teljes ellátásos utazást kaptam ajándékba.

Valamikor márciusban főnököm behívott és közölte, hogy engem javasolnak az üzletágunktól egy jutalomnyaralásra. Ki kellene választanom hogy Görögországba július 3 - 14 között, vagy Ciprusra szeptember 12 - 23 között szeretnék utazni, valamint azt is hogy ki lenne az akit elvinnék magammal. Gyorsan átfutott az agyamon hogy július az nagyon meleg, meg hogy Görögország az belátható távolságba van, így a szeptemberi ciprusi utat választottam, illetve a feleségemet jelöltem meg útitársnak. Hamarosan jelezték hogy az ágazattól én leszek a jelölt, elfogadta az ágazatvezető és az igazgatónk előtt van a döntés. Teltek a hetek, hónapok. Híreket nem kaptam, majd valamikor június elején a munkaügytől kaptam egy tájékoztató levelet, hogy megkaptam az ajándékutat. Tengert sem láttunk még, és repülőn sem ültünk, így különös izgalommal vártuk az utazást.

Aztán megindult a migráns áradat, a „nemzetközi helyzet egyre fokozódott” és közeledett az utazás napja.

Terveztük, szerveztük hogy hogyan fogunk utazni, mi lesz a gyerekekkel, őket is fel kellett készíteni. A sógornőm még májusban felajánlotta, hogy nála lehetnek a gyerekek ha megkapjuk az utazást. Erre tréningeztük a lányokat is, felkészítve hogy mi el fogunk menni 10 napra, ők pedig itthon lesznek az unokatesóknál. Viki végül úgy döntött hogy ő a szüleimnél fog aludni.

Augusztus elején megkaptuk az első tájékoztató levelet, amiben benne volt minden részletesen. Mit vigyünk, mekkora csomagjaink lehetnek, mi lesz a nyaralás pontos programja. Fejenként 1 nagyméretű bőröndöt adhattunk fel poggyászként illetve egy kisméretűt felvihettünk a repülőre.

Közben természetesen sokkal nagyobb fókuszt kaptak a hírekben a repüléssel kapcsolatos hírek, balesetek, az Airbus A320 repülőgép típus, amire ha rákeresünk a közelmúlt légikatasztrófái között is rengeteget találunk. Közben a sajnálatos tunéziai tengerparti merénylet is bekövetkezett, ami tovább emelte a kirándulásunkkal kapcsolatos rizikófaktort. Jöttek a migránsok. Tudtuk hogy honnan és merre. Láttuk hogy Ciprust elkerüli ez az őrület. Aztán megnéztük a térképet is és tudomásul vettük hogy Szíriától 60 km-re leszünk, ahol éppen véres események történnek és ahonnan milliók menekülnek. Megfordult a fejemben az is hogy előállhat olyan helyzet hoyg nem fogunk elmenni, de erről csakis az utazás előtt közvetlenül fogok beszélni.

Az utazás előtti napokban foglaltam egy parkolót ahol 10000 Ft-ot kellett fizetni az egyhetes parkolásért.

Az első repülési élményünk volt ez. Sem Szilvi sem én nem repültünk még. Szilvi nagyon félt, komolyan elgondolkodott azon hogy inkább nem jön, vigyem el Vikit helyettem. Aztán eljött az utazás napja. Délben indultunk Rajkáról. Bepakoltuk a csomagokat az autóba, a lányainkat megpusziltuk és elindultunk Budapestre. Persze jöttek az okosságok, amit mi magunk raktunk össze, amit itt-ott olvastunk, hallottunk. Nem szabad sokat enni, de az éhgyomor sem jó. Így nem is ettünk túl sokat. Én magam a körhintán is rosszul vagyok, így én attól féltem a legjobban hogy rókázni fogok. Odaértünk a parkolóhoz, leadtuk a kocsit és már indult is a transzfer. Pillanatok alatt a BUD2B termniálon találtuk magunkat. Lichnovszki Tamás (a csoportvezető) odaadta a repülőjegyeket és vártuk hogy leadhassuk a csomagokat.

Bő két órával előbb ott voltunk, így volt lehetőség nyugodtan élvezni a repülőtér hangulatát. A csomagokat az elsők között adtuk fel, aztán picit körülnéztünk. Ittunk egy üdítőt, elvégeztük egyéb dolgainkat (a WC egy csalódás volt számomra, büdös és koszos volt). Aztán amint lehetett becsekkoltunk. Mentünk az átvilágításra. Mindent levettem, órát, övet. Szilvi előttem ment ő már átment a kapun. Aztán nagy izgalommal átléptem én is…. éééééés…… nem sípolt. Pedig reménykedtem benne hogy valamiért csak megszólal majd… :)

A kézipoggyászok átvilágításakor Szilvi táskáját másik irányba vitte a szalag. Mondtam is neki hogy most lebukott és mindjárt kiszedik a sorból. Szegény meg is ijedt. Aztán tényleg kiszedték… Útközben vettünk egy kézfertőtlenítőt, hogy legyen nálunk és az maradt a táskájába. Mivel ez folyadéknak minősül ezért „szúrták ki”. Gyorsan tisztázva lett a dolog és mehettünk is tovább.

Egy óriási piactérre kerültünk, ahol lehetett bármit vásárolni. Jellemzően arra jó ez hogy a turisták a megmaradt forintjaikat elvásárolják. Itt tudtunk vásárolni vizet is amit már fel lehetett vinni a gépre. Vettünk vizet meg nápolyit, aztán már mentünk is tovább a határőrhöz hogy ellenőrizhesse a személyazonosságunkat. Ezután már ott voltunk ahonnan visszafelé nem tudtunk már menni. A kaput hamarosan nyitották is. Átmentünk rajta, ki az épületből egy ideiglenes folyosón keresztül egy hangárba érkeztünk. Itt terelgették a népet, kígyózott a sor és vártuk hogy végre a gépre ülhessünk. na itt volt elég idő arra hogy átgondoljuk, hogy tényleg fel akarunk-e szállni a gépre. Szilvi gyakran mondta itt, hogy innen még vissza fordulhatunk. Inkább menjünk haza… Aztán addig tanakodtunk ezen, míg végül kinyitották a hangárt és megindultunk a repülőgépünk felé. A WizzAir egy Airbus A320 repülőgépe felé vettük az irányt. Odaértünk a lépcsőhöz, felfelé menet még egyszer tett egy halvány próbálkozást Szilvi, hogy innen ő még bizony visszamehet ha akar. Mondtam neki hogy persze, de inkább szállljon be mert feltartja a sort.

Felszállás után bepakoltuk a csomagokat a tárolókba, és elfoglaltuk a helyünket a 3. sorban. Nekem ablak mellé szólt a jegyem, a Szilvinek pedig a folyosó melletti szék jutott a másik oldalon. Ez egyébként nem volt szerintem jó jegyváltási stratégia. Aztán ahogy jött a többi utas, megérkeztek a szomszédaim is. Megkértem őket hogy cseréljünk helyet, had legyek a feleségem mellett. (Balogh Laciék voltak, akiket később megismertünk). Nagyon sajnálom így utólag hogy nyáron a 17:30-as repülőgépen nem ülhettem az ablaknál. Gyakorlatilag Törökországig mindent lehetett látni. Gyönyörű idő volt.

A repülést én igazából nem élveztem. A gyomromnak nem volt semmi baja, sőt éhes lettem és ennem kellett. Inkább a fejemmel volt gond. Amikor a gép kanyarodott (gondolom amikor felszállt és utána irányba állt) akkor olyan volt mintha nem tudtam volna elfordítani a fejem oldalra. Szédültem és szinte erőlködtem hogy ne ájuljak el. lehet hogy ez a természetes és mondták hogy valószínű a nyomásváltozás volt szokatlan és azt éreztem. Nekem ez akkor sem volt egy kellemes dolog… Viszont mindenképp egy nagy élmény volt, ami kihagyhatatlan és amit meg kell ismételni! A lényeg hogy repültünk és 4 órás repülőút után sikeresen landoltunk Larnakában, egy órás időeltolódással 20:40-kor. A csomagokra kb 15 percet várni kellett, de végül kézbe vettük és mentünk is tovább.

A kijáratnál várt minket az idegenvezetőnk Lili aki a csoport kísérője volt a 10 nap alatt. Lili egy csodálatos nő! Mindent megtett azért hogy jól érezzük magunkat. Kilépve a repülőtérről mindjárt éreztük hoyg párszáz kilométerrel délebre vagyunk. Este 10 óra volt és 35 fok. Meg is kérdeztem hogy kellett ez nekünk? :) Felszálltunk egy külön buszra amit Polyvios vezetett. Ez volt az a busz ami körbe vitt minket Cipruson. Légkondi ment ezerrel, de itt így szokás. Elsőként a repülőtérről Kakopetriába utaztunk. Ez egy majd két órás út volt. Az első három éjszakát itt töltöttük. Az autópálya felvitt minket egészen a megszállt terület határáig Nicosiáig, ott elfordultunk nyugatra és a határ mentén utaztunk tovább. Láthattuk a hatalmas kivilágított török zászlót ami egy teljes hegyoldalt lefedve hirdette, hogy ott törökök élnek.

Miután megérkeztünk Kakopetriába, átvettük az apartmanunkat és vacsorázni mentünk az üdülőtelep éttermébe. Megismerkedtünk a helyi népszerű italokkal a Zivanaval ami egyfajta szőlőpálinka és a KEO sörrel ami egy valóban finom helyi sör. Hogy pontosan mit ettünk arra nem emlékszem. Az biztos hogy jólesett és finom volt és sok volt és a végén gyümölcs is volt, ami különösen jól esett. Végül éjfél után valamivel lefeküdtünk aludni, hogy másnap korán indulhassunk az első kirándulásunkra.